A minap megkérdezte a kollégám, hogy nem akarok-e toastmaster lenni. Mondtam, hogy dehogynem, bár nem tudom mi az. Első lépésként tudatlanságom teljes vértjében elmentem a Toastmaster klub soronkövetkező ülésére, amely a következőképpen zajlott. A teremben körbe rendezett asztalok, székek, középen pulpitus. Az elnök köszönti a mestereket, tagokat, vendégeket és ismerteti a napirendet, valamint a viselkedési szabályokat. A viselkedési szabályok egyszerűek. Mindenkit tapssal köszöntünk, aki a pulpituson megjelenik és tapssal búcsúztatjuk, amikor elmegy. Aki szót kapott, először köszönti az egybegyűlteket, majd ismerteti a mondanivalója tárgyát. A beszéd hosszát mérik, és az időmérő színes lapok segítségével mutatja, hogy mennyi idő telt el. A felkért beszédek időtartama 5 perc, a témafelelős által aznapra kijelölt témákban tartott ad hoc beszédek (ún. table topics) ideje 2 perc. A felkért beszédeket az értékelő értékeli, a többi beszéd nem kerül külön értékelésre, de a tagok titkos szavazással kiválasztják az aznapi legjobb beszélőt.
Az elnök először a tréfamesternek adta át a szót. A tréfamester minden alkalommal más, és önkéntesen vállalkozik a posztra. A feladata elsősorban az, hogy egy anekdotával megtörje a jeget, senkinek ne kelljen elsőként beszélnie. Már nem emlékszem mi volt a tréfa lényege, de az előadás nagyon jó volt, arányos, humoros és lekötötte a figyelmet. Ezután következett a szó felelős, aki felírta a nap szavát. A klubnap szava "elucidate", aminek a jelentését a szó felelős helyre kis beszédben el is magyarázta. Valami olyasmit jelent, hogy kifejteni. A szófelelős is minden alkalommal változik és a nap folyamán az újonnan tanult szót lehetőleg minden beszédbe bele kell szőni, minél többször. Ha meghalljuk a szót lelkesen tapsolunk és a számvevő húz egy strigulát. Éves verseny van, az győz, aki olyan szót talált, amit aznap a klubtalálkozón a tagok a legtöbbet használtak. A mostani alkalomra felkért beszéd témája, hogy higyjünk-e az UFO-ban. Az első beszéd nagyon szórakoztató volt, azt propagálta, hogy ne higyjünk, mert eléggé valószínűtlen, hogy valaki fényéveket repüljön ide, csak azért, hogy nézelődjön a kapcsolatteremtés szándéka nélkül. A második beszéd elmagyarázta, hogy az UFO mindenképpen létezik, hiszen minden valószínűség szerint van máshol is élet, és az csak természetes, hogy előbb-utóbb megpróbálja a többi élőlényt is felkeresni. Az időmérő elmondta, hogy a kitűzött öt perchez képest milyen hosszú volt a beszéd. A nyelv felelős méltatta a beszédekben fellelt nyelvi finomságokat, a nyögésfelelős pedig bemondta, hogy hányszor volt a beszédben izé, öh, és hasonlók. Az értékelő, a két segédértékelővel közösen 3-3 percben értékelte a beszédeket. Nagyon érdekes volt megfigyelni, hogy hogyan értékelnek anélkül, hogy az illetőt kritizálnák. Például a második beszélő járkált és ez tényleg elég zavaró volt. Az értékelő megemlítette tehát, hogy a beszédet úgy lehetne még jobbá tenni, ha a járkálás nem céltalan lenne, hanem minden érv kijelölne egy-egy geometriai pontot. Amikor új érv következik, a beszélő új helyre sétál, és ha visszahivatkozik egy korábbi érvére, akkor oda tud mutatni a korábbi helyre.
Az ad hoc beszédek nem egyszerűek, ezt tapasztalatból mondhatom. Nagyon nehéz rövid ideig beszélni úgy, hogy a történet arányos legyen és legyen mondanivalója is. Még nehezebb ugyanezt pontosan két percben megoldani. A 2 perc harminc másodperces időmmel a jobbak között voltam. Természetesen nagyon megdícsértek, hogy először vagyok itt és máris hozzájárulok a klubnap sikeréhez. Mindenkin találtak valami dícsérni valót és úgy láttam ez mindenkinek jól is esett, hiába tudta, hogy a dícséret itt alapszabály. Az esemény befejezéseként ismertette az elnök a különféle egyéb feladatokat, a kerületi verseny időpontját, a következő alkalomra önként jelentkezett feladatvállalókat, végül az értékelő értékelte a klubnapot és formálisan bezárta a rendezvényt.
Kicsit utána néztem a kérdésnek az angol Wikipédiában és kiderült, hogy a toastmasters mozgalom (Toastmasters International) világméretű, a célja a kommunikációs készségek javítása. A mozgalom a Smedley klubból nőtte ki magát, amit Smedley 1924-ben alapított California-ban. Jelenleg több, mint 25o.ooo tagja van, 1o8 országban. Van egy csomó segédanyaguk is, de az alapelv az, hogy önképzőkör jelleggel, a beszédet művelve tanul meg mindenki értelmes, nyelvileg helyes és érdekes beszédet mondani, hallgatni és értékelni.
Azt gondolná az ember, hogy ez nem olyan nehéz, pedig nem egyszerű. A blogírásnál például rendszeresen beleakadok abba, hogy a történetet jelen, vagy múlt időben kell-e elmesélni, egyesszám első személyben, általános alannyal, vagy netán személytelenül. Ekkor még nem is beszéltünk a helyesírási szabályokról (pl. California magyarul irandó-e, kell-e kötőjel a rag előtt) vagy a mondatok hosszáról. Mindenesetre amíg itt vagyok elmegyek az üléseikre, mégha kicsit furcsa is a formalizmus és az ülés szörnyen komolyan vevése (lehet, hogy ez is magyartalan?).
Végezetül, bár semmi köze nincs a történethez, felteszek egy képet. A fotótémát a legutóbbi kirándulásunkról haza jövet találtuk egy bolt kirakatában, aki a jó ízeken kívül azzal reklámozta magát, hogy a szag ingyen van.
Utoljára végiggondoltuk még a napot. Nem volt hiábavaló, rögtön rájöttünk, hogy egy ajándék a lakásban maradt. Nosza, hívjuk a portást, akinek nincs kulcsa a lakáshoz, és egyébként sincs benne az otthagyott cuccok felkutatása a munkakörében. Azért megígéri, hogy megpróbálja. Egy óra múlva jelenti, hogy cucc az asztala alatt, de nem vállal felelősséget azért, hogy még másnap is ott lesz. Szerencsére még ott volt, amikor a kollégám hétfőn összeszedte. Ezután már csak annyi szerencsére lesz szükség, hogy a feladott csomag időben megérkezzen Dóriékhoz, akik szintén jönnek haza Karácsonyra, ne tűnjenek el a csomagjaik és az ajándék se törjön össze. Majd meglátjuk.
Szerencsésnek éreztük magunkat, hiszen Budapestre ragyogó napsütésben érkeztünk. Most viszont, ahogy kinézek az ablakon, nagyobb a hó mint Chicago-ban volt. Cseberből vederbe.
