Rivercruise

A verőfényes napsütés ismét turistát csinált belőlem, elmentem hajózni a Chicago folyóra. A folyó igen jól választotta meg a helyét (vagy a város az övét) mert két ágra szakadva tökéletesen keresztbe vágja a belvárost. Így azután hajón ülve mindent meg lehet nézni, amit ötven emeletnél magasabb. Ráadásul az építők arról is gondoskodtak, hogy jól elkülöníthető sítlusú épületek álljanak egymás mellett pusztán azért, hogy jól el lehessen magyarázni a felhőkaprcolóépítés korszakait. A huszas években kezdődött, a klasszikus stílussal, ilyen a Wrigley house vagy a Chicag Tribune épülete. A lényege az, hogy klasszikus elemeket (stukkó, tympanon, oszlopfők) használnak fel az épület díszítésére. A Tribune épületének tetején egy egész gótikus katedrális torony van. A következő stílus az art nuovo volt, némi fémes beütéssel. Ezután, vagy inkább ezzel egyidőben jött a prairie stílus, majd a nemzetközi (kocka alak, csupa üveg), végül a postmodern. A mai felhőkarcolók a változatosságra törekszenek, ma már csak úgy adnak építési engedélyt, ha a torony különböző részei eltérő magasak és az alján pláza, vagyis egy alacsony, néhány emeletnyi, elnyúló épületrész van. Így világosabb marad az utca, és a plázába üzletek költöznek. A Sears tornyot is megnéztük, közelről és távolról is (lásd a képen). Amikor az idegenvezető már sehogy sem tudta kifejezni hihetetlen nagyságát, azt mondta olyan nagy, hogy külön irányító száma van.
Délután a Jackson parkot látogattam meg. Ide még vissza kell jönni, mert a technikai múzeum csodákat ígér. Mindenesetre a japán kert is szép volt és a tóra is gyönyörű kilátás nyílott. Ja, meg itt lakott az Obama család.

Innen visszamentem a Millennium parkba, mert Riccardo Muti és a zenekar annak örömére, hogy az idei évadtól ő lett a Chicagoi filharmonikusok vezető karmestere, hatalmas szabadtéri koncertet adott. Nagy élmény volt, legalább tízezer ember, zászlók, himnusz, ováció, tüzijáték. És persze játszottak is néhány művet. A szabadtéri színpadnak megdöbbentően jó az akusztikája, én meg ügyesen előre furakodtam és elég jó helyet sikerült elcsípnem (bizonyíték a fényképen igen jól kivehető karmester). A hangversennyel egybekötött népünnepély kb. négy órán át tartott kis megszakításokkal. Most már tudom miért kellett Chicago-ba jönnöm.