New York-i pillanatképek

Az elmúlt hetet New Yorkban töltöttem, munkából kifolyólag. Bár a szálloda számlám szerint négy napot aludtam, ott négy órám sem volt arra, hogy a városban csatangoljak. Mielőtt valaki komolyan megsajnálna, elárulom, hogy a Time Square-en laktam, a város leghíresebb terén. A hatodik emeleten a fényreklám benézett a szobámba, így tökéletesen naprakész voltam a Nasdaq alakulásából. Az utca túloldalán a Broadway reklámjai fénylettek, a kottabolt pedig, ahol a családnak feltétlenül szükséges musical kottákat szereztem be kb. másfél saroknyira volt.
A munka is nagyon jól sikerült, két olyan ötlettel is előálltam(tunk), ami izgalomba hozta a helyi szakembereket. A terület vezetőpartnere annyira megörült a sikeres termékfejlesztésnek, hogy meghívott vacsorázni. Egy osztriga vendéglőbe. Úgy látszik ez az én karmám, hogy a kedvenc főnökeim olyan helyekre visznek, ahol fogalmam sincs hogyan kell viselkedni, mit kell tenni, ami különösen kínos ha az ember szeretne jó benyomást kelteni. Bízva a pozitív amerikai hozzáállásban bevalottam, hogy még sohasem ettem osztrigát, de nagyon szeretném kipróbálni, feltéve, hogy valaki megmutatja hogyan kell. Az alapfokú osztrigaevő tanfolyam a következő elemekből áll. Osztriga kiválasztása. Rendes amerikai csak amerikai kontinensen termett osztrigát eszik, az étlapon tizenkét különféle helyről érkező osztriga volt feltüntetve. Ránézésre a különbség csak annyi, hogy némelyik hosszúkásabb, némelyik dagadtabb. Ha kérdezik, azt kell mondani, hogy ma talán Nova Scotia osztrigát szeretnék enni, azzal nem lehet melléfogni. A nagyon szakértők esetleg ragaszkodhatnak az Indiana Creek-hez is, főleg ha Illinois államból jöttek. Az osztrigát csak a piacon eszik citrommal, az előkelő népek ketchup és torma keverékét teszik a kagyló tetejére. A legfontosabb tananyagrész a kagylóhús elválasztása a héjától. Az külön erre a műveletre tervezett villával történik. A kagyló ragaszkodik a lakóhelyéhez, és amikor leválasztják bosszúból igyekszik kiugrani a kagylóhéjból, sőt lehetőleg az asztalról is. Ez elkerülendő, mert a többi vendég rögtön tudni fogja, hogy nem gyakorlott osztriga evőről van szó. A harmadik fő rész az osztriga hörpintés. Részemről kellemes csalódás volt, hogy az osztrigában igenis van anyag, nemcsak egy nyálkás takony lakik benne. Viszont a hörpinthető részig el kell jutni, lehetőleg száj csücsörítéssel, nyelvnyújtás nélkül. Ha rövidre sikerül a művelet, akkor ismételni kell és az snassz. Ha túl gyorsan kerül az osztriga a garatra, az meg fulladásos tüneteket okoz. Én még élek. A kulináris élmények persze az osztriga evéssel nem értek véget, de egy keletiesen izesített örgödhal már semmi kihívást nem jelent annak, aki az előételt leküzdötte. Szinte említésre sem érdemes.
Említésre érdemes viszont a Rock, vagyis a Rockefeller Center teteje. A Rock megmászása Virág ötlete volt, aki New Yorkban lakik és a rengeteg látogatónak hála teljesen felkészült a látványosságokból. Mivel összesen egy ebédidőnyit tudtam turistázásra szánni, a toronyból való lenézés volt a leggyorsabb módja annak, hogy mindent lássak, amit a Manhattan-en látni kell. Egy gyűszűnyi New York feeling, és már indulhat is újra a munka. Az időzítés is nagyon jó volt, sütött a nap és a Central Park őszi szinekben pompázott. A tetőről jól látszott az Empire State Building és a szabadság szobor is.
Azt nem árulom el, hogy még mit csináltam New Yorkban munkából haza felé menet, mindenesetre a bőröndömet, amiben odafelé lötyögtek a cuccok, alig tudtam bezárni.