Eljött a nagy nap, amikor Ricardo Muti Vezényli a Chicago-i filharmonikusokat, és Anne Sophie Mutter-rel Beethowen hegedű versenyt játszanak. A nagy nap eljött, de nem az öröm, hanem a csalódás napja lett. Nemcsak a mi csalódásunké, hanem egy egész koncertnyi emberé, sőt. A nép beözönlött a terembe, szmokingban, estélyi ruhában. A város színe java ott volt, hiszen ez volt a nyitó hangverseny. Eljött a kezdés időpontja, majd el is múlt. Negyedóra múlva megjelent az alapítvány elnöke, hogy várjunk türelemmel, mert szituáció van. Ez soha nem jelent jót, most sem jelentett. Újabb negyedóra múlva ismét kijött és elmondta, hogy a mester rosszul van és nem tudja vállalni a mai fellépést. A zenekar a koncertmester irányításával az eredeti darabok helyett egy könnyű Mozart művet fog előadni. Ne aggódjunk, a hegedűverseny meglesz, Mutter majd egyszerre vezényel és hegedül.
A hangverseny kétség kívül feledhetetlen volt. Feledhetetlenül rossz. Körülbelül, mint amikor egy próbát hallgat az ember. Az ütemet sikerült tartani, de ezzel be is fejeződött az összhang. Mindenki eljátszotta a maga szólamát, de az egész mégsem volt zene. Hiányzott belőle a dinamika, a csillogás a hangszerek együttes csodája. Anne Sophie Mutter az egyik legjobb ma élő hegedűs, egyetlen apró hibája van, vezényelni nem tud, bár ezt nem is állította soha. Így azután a Beethowen darab az unalmas és fakó zenekari részek és a brilliáns hegedű szólók váltakozásából tevődött össze. Nagyon megtapsoltuk, mert megrendítő volt az igyekezet, amivel mindenki helyett igyekezett helytállni és zenei élményt nyújtani.
Másnap az újság azt írta, hogy Muti minden hangversenyét lemondta az idei évben és haza ment Olaszországba emésztési panaszait kezeltetni. Jobbulást neki, de azét a fene egye meg.
No comments:
Post a Comment