Baseball

A mai belső megbeszélés utolsó napirendi pontjaként a "Law Enforcement Appreciation Day" (Rendőrség Napja) szerepelt. Mint utóbb kiderült, ez a baseball meccs fedőneve volt, ahová a kollégákkal együtt mentünk. Bár az elnevezés nem volt teljesen helytálló, a rendőrönek inkább csak terelgetni kellett a szurkolókat nem fegyelmezni. Először minden rendes szurkoló, mi is, a kocsmába igyekezett. Itt megitta az első két sörét (vagy legalábbis azt, amit itt annak hívnak) jót beszélgetett azután eldöntötte, hogy kér-e még egy sört vagy azt inkább már a stadionban veszi meg. Az, hogy a meccs közben elkezdődött senkit nem zavart, hiszen marad még belőle hátra bőven akkor is, amikor odaérünk. Délután mindenesetre kinyomtattam a Wikipédia vonatkozó részét, úgyhogy elméleti tudással felvértezve mehettem életem első meccsére. Azután kiderült, hogy a szabályok még ennél is egyszerűbbek. Először is, fölösleges állandóan a pályát bámulni, mert akkor esetleg kimaradsz a körülötted zajló társasági életből és még a hot dog kecsöpje is rossz helyen landolhat. Úgyhogy jobb, ha az ember a lelátón zajló eseményekre koncentrál, egészen addig, amig meg nem hallja az össznépi felhördülést. Ez többnyire azt jelenti, hogy az ütőjátékosnak (batter) sikerült beleütnie a dobójátékos (pitcher) által felé hajított labdába. Ekkor lélegzetet visszafojtva várjuk, hova esik a labda. Ha játéktéren belülre, akkor nagy futkosás kezdődik, és mi máris örülhetünk, mert akárki kapja a pontot a játék érdekes, hiszen végre történt valami. Ha a kollégák állva tapsolnak és kiabálnak, ez annyit tesz: a mi csapatunké a pont. Azt, hogy ki is a mi csapatunk, nem mindig egyszerű eldönteni. A Cubs (nekik kellene drukkolni) fehér szerelésben játszott sötétkék sapkával, a Giants pedig az előbbitől alig eltérő, de szürkének mondott szerelésben volt, feket sapkával. Mindegy, lényeg a futás és a lelkesedés. A stadion is számos érdekességgel szolgál. A kijelzője például régi, hagyományos kijelző, egy ember áll mögötte, aki a megfelelő betűket, számokat rakosgatja. Le akarták cserélni kivetítősre, de a szurkolók nem engedték.
A stadion hatalmas (bár az itteniek szerint ez amerikai mértékkel mérve kicsi) és szemmel láthatóleg nem fért el a rendelkezésére álló helyen. A problémát az építők úgy oldották meg, hogy a szomszéd utca házainak a tetején folytatták a lelátókat. Ma ezek a legdrágább helyek. Az időzítés is rendkívül fontos, mert a magasvasút attól nem jár sűrűbben, hogy meccs van. Tehát jól meg kell saccolni, hogy pontosan két perccel a meccs vége előtt menjen el az ember. Ha pechje van és sok van még hátra (ezt előre sosem lehet tudni) akkor esetleg lemarad valami jóról. Ha meg véletlenül véget ér a meccs, akkor legalább félórán át lehetetlen kijutni a stadionból, de minek is, a vonatra úgysem lehet felférni.