Monday, September 6, 2010

Wright építészete



Frank Lloyd Wright-ot a huszadik század legnagyobb amerikai építészének tartják és nem alaptalanul. Alkotó élete első húsz évét itt élte le Chicago-ban, és itt alakította ki a később iskolává vált prairie stílust is (ilyen a második képen látható Heurtley house is). A stílus lényege a vízszintes formajegyek hangsúlyozása, a forma és a funkció egysége továbbá a ház és a környezet harmóniája. Általában a házak belsejét is megtervezte, beleértve a bútorokat, lámpákat. Sőt, azt mondják a felesége ruháit is ő tervezte és szegénynek mindig barna árnyalatokban kellett járni, mert az illett az enteriőrhöz. Bár hat gyerek és egy sárkányos anyós mellett ez lehetett a legkisebb gondja. A házba és a műhelybe vezetett túrával lehet bemenni (a műhely bajárata van az első képen). Nemcsak a túra, az alapítvány turistákhoz való hozzállása is tanulságos volt. A nekünk rendelt önlkéntes bevezetője valahogy így hangzott. "A látogatók nagy száma teszi lehetővé, hogy mindent helyre állítsunk, így megérthetik, hogy önök mennyire fontosak nekünk. Örülünk, hogy eljöttek. Erőfeszítéseinkhez hozzájárulhatnak azzal, ha nem érintik meg a falakat, bútorokat. Az épületen belül a fényképezés semmilyen eszközzel, beleértve a mobil telefont, sem megengedett. Az épületben enni sem szabad, kérjük rágógumijukat is csomagolják el." És így tovább, ebben a stílusban.
Mi tetszett még? a kandalló feletti írás ("Good friends sitting at the hearth-place do not say evil of any creature"), az ablakok üvegfelülete előtt végig futó polcok, a plafonok feldíszítése, a menyezeti bevilágítás (néha külső, néha mesterséges fénnyel), és az összes gondosan összehangolt részlet.

Eddig is Wright rajongó voltam, de most már sokkal jobban értem, hogy miért.

No comments:

Post a Comment