Egyszer minden jónak vége szakad. Amikor szombaton reggel megérkeztem Washingtonból haza, Chicago-ba, a repülő csak késéssel tudott leszállni a télies időjárás miatt. Miközben mi nyaraltunk, illetve munkából kifolyólag mégegyszer gyorsan végigutaztam a nyugati partividéket, megérkezett a tél. A tél jön, mi meg megyünk haza, Budapestre. Vasárnap tomboló hóviharra ébredtünk, éppen alkalmas idő a csomagolásra. Kevésbé alkalmas a bőrönd vásárlásra, de a muszáj nagy úr. Négy órával a repülő indulás előtt gazdagabbak lettünk egy újabb bőrönddel és hosszan tartó alapos csomagolás után optimistán nézhettünk az utazás elé. Mi, meg a hat bőrönd és három kézitáska, amit haza szándékoztunk vinni. Szerencsére Amerikában minden nagy, így nem volt nehéz nagy méretű taxit találni, a reptéren pedig a hordár segített. Ezután leülepedtünk a váróban, mert senki nem tudta, hogy mikor fog felszállni a gép.
Utoljára végiggondoltuk még a napot. Nem volt hiábavaló, rögtön rájöttünk, hogy egy ajándék a lakásban maradt. Nosza, hívjuk a portást, akinek nincs kulcsa a lakáshoz, és egyébként sincs benne az otthagyott cuccok felkutatása a munkakörében. Azért megígéri, hogy megpróbálja. Egy óra múlva jelenti, hogy cucc az asztala alatt, de nem vállal felelősséget azért, hogy még másnap is ott lesz. Szerencsére még ott volt, amikor a kollégám hétfőn összeszedte. Ezután már csak annyi szerencsére lesz szükség, hogy a feladott csomag időben megérkezzen Dóriékhoz, akik szintén jönnek haza Karácsonyra, ne tűnjenek el a csomagjaik és az ajándék se törjön össze. Majd meglátjuk.Mindenesetre a szervezés ragyogóan kitöltötte az időt. Az ég is kiderült, úgyhogy gond nélkül, majdem időben felszálltunk. Itthon olvastuk barátaink érdeklődését, hogy sikerült-e haza érnünk, mert Chicago-ban aznap több, mint 13oo járatot töröltek a délelőtti és a kora esti hóvihar miatt.
Szerencsésnek éreztük magunkat, hiszen Budapestre ragyogó napsütésben érkeztünk. Most viszont, ahogy kinézek az ablakon, nagyobb a hó mint Chicago-ban volt. Cseberből vederbe.
