Chiga-csiga
A Chiga egy autóban született, Wyomingban, tehát ha egyszer felnő akár USA állampolgárságot is kérhet. A keresztapa Marci fiam, akinek nem került fél percébe sem, hogy a születendő blognak nevet találjon. Az ihletet a Chicago és a Gabi szavak adták, különös tekintettel arra tényre, hogy a blog írás ötlete chicago-i kiküldetésem kapcsán merült fel. Vagyis a Chigablog szponzora tulajdonképpen a PwC, hiszen ha nem küldenek el három hónapra chicagoi irodánkhoz terméket fejleszteni, az internethez való viszonyom kizárólag voice command alapú maradt volna(értsd: Péter/Marci légyszíves nézd meg a neten...). Így viszont a gyerekekkel közös szabadság egy piciny szeletét a blog megteremtésére és a blogíró számítástechnikai képességeinek feltunningolására fordítottuk. Az eredményt éppen most olvasod, de jobbító szándékú szakértői megjegyzéseket bármikor szívesen fogadok. Ha már van név, úgymint Chiga (ejtsd: csiga), gondoltam teszek mögé filozófiai tartalmat, és kicsit utána is nézek, mit lehet a csigáról tudni.
A filozófiai tartalmat Dóri lányom egy korai zsengéjéből kölcsönöztem, amelyet az általános iskolában rajzolt, majd tavaly pólóingre is álmodott a születésnapom alkalmából. Íme a mű:
A történet a következő: a kivácsi csiga gondtalanul sétál, mígnem szembe jön vele a süni. A csiga megijed az ismeretlentől és behúzódik a házába. Ettől a süni is megijed és tüskegombóccá válik. Pedig barátok is lehettek volna.
Ha a csigát áltudományos szempontból vizsgáljuk három alfaja létezik: az éticsiga, az archimedes-i csiga és a kakaós csiga. Az első kettőről a Vikipédiából tudhattok meg többet, uttóbbiról álljon itt egy elkészítési javaslat.
Kakóscsiga
6o dkg liszt
3 dkg élsztő
2 tojás sárgája
2 evőkanál olaj
kb. 2 dl tej, só, cukor
Töltelékhez 1o dkg ovasztott vaj, 3 evőkanál cukor kakaóporral elkeverve.
Közepesen kemény kelt tésztát készítünk, kelesztjük, nyújtjuk, megkenjük olvasztott vajjal, rászórjuk a kakaós cukrot, felgöngyöljük, felszeleteljük csigának és mehet a hideg sütőbe. Közepesen meleg hőmérsékleten (165 fok légkeveréses sütőnél) sütjük, és amikor már majdnem megsült leöntjük 2 dl forró vaniliás tejjel. Frissen sokkal finomabb, mint másnaposan, de ez csak elméleti következtetés, mivel egy jól elkészített kakaóscsiga sosem marad meg másnapig.
Megtudtam még a csiga.lap.hu-ból, hogy "A csigák rettentően érdekes és hasznos részei a természetnek. ... Paprikás csigaSajtos csigaSonkás-sajtos töltött csigaMind megette" Én a hasznos helyett talán inkább az ízletes kifejezést használnám.
Legnagyobb megdöbbenésemre a csigáról dal is készült (nem a csigabiga gyere ki kezdetű), amelyet meg is lehet hallgatni Kispál és a borz ihletett tolmácsolásában.
Ja és majdnem elfelejtkeztem a kedvenc csigás viccemről. A csigagyűjtő versenyen kérdik a hajlott hátú nánikét, hogy miért nem sikerült csigát gyűjtenie. Tudod lelkem, az úgy volt, hogy volt ott csiga bőven, de mire lehajoltam, huss! - elszaladt.
Ennyit a csigákról első nekifutásból.